Informatika munkaközösség
- Általános ismertető
- Tanárok
- Érettségi tudnivalói
- Hasznos linkek
Iskolánkban az informatika oktatása mindig nagy jelentőséggel bírt. Ezért 1994-ben külön munkaközösség alakult ezzel kapcsolatosan.
Informatikát iskolánkban emelt óraszámban oktatunk, heti 2 óra 9. és 10. évfolyamon, heti 1 óra 11. és 12. évfolyamokon. Ezen órákat további alkalmazott számítástechnika órákkal bővítettük ki, melyeken tanulóink megismerkednek a mai kor követelményeinek megfelelő tervező programokkal is. Valljuk, hogy korunkban az informatikának és az idegennyelv-ismeretnek óriási jelentősége van, munkaközösségünk nevéből is adódóan- az informatikai ismeretek elsajátításához tud érdemben hozzájárulni.
Korábbi szakmáinkban is jelentős szerepe volt az informatikai képzésnek (pl.: gépgyártástechnológia-számítástechnika, mechatronika), de a mostani szakok esetében is vannak olyan tantárgyak, ahol szintén fontos szerepet játszik.
Hat informatika teremmel rendelkezünk (illetve az elektronika munkaközösséghez tartozó informatika termet is beleszámolva nyolc teremmel), termeink mindegyikében a számítógépeken kívül az oktatást elősegítendően projektor, nyomtató és szkenner is található.
Volt olyan tanévünk, ahol több mint 100 tanuló választotta az informatikát érettségin választott tantárgyként.
Informatikai termeinkben informatikát és alkalmazott számítástechnikát tanítunk. Informatika tantárgyat 9.-12. évfolyamon tanítunk, mely a felkészíti tanulóinkat középszintű érettségire.
A 13. és 14. évfolyamokon tanárok alkalmazott számítástechnikát tanítanak, pl. műszaki dokumentáció vagy CAD tantárgyat.9.-12. évfolyamon informatikát oktatók:
- Pethő István
- Putrás Éva
- Tóth Gábor
- Tóthné Zsigó Zita
- Zentainé Szenes Renáta (munkaközösség-vezető)
- Zsigó Zsolt
Az érettségi időpontjai, az osztályokban vizsgáztató tanárok:
Lásd az AKTUÁLIS->VIZSGÁK->ÉRETTSÉGI menüpont alatt.
Információk az írásbelihez:
A 2015. május-júniusi érettségi vizsgák nyilvánosságra hozott anyagai
Korábbi érettségi feladatok és megoldások
Információ a középszintű szóbelihez
(az emelt szintű szóbeli kérdéseit nem hozzák nyilvánosságra, a vizsga napján derülnek ki a kérdések ugyanúgy, mint a közép-, illetve az emelt szintű írásbeli feladatai):A szóbeli érettségi témakörei letölthetők IDE kattintva.
A szóbeli tételek némelyike tartalmaz gyakorlati feladatot is. Ez azt jelenti, hogy szóbelin, az ott található számítógépen kell gyakorlatban bemutatni egy rövid feladatot, amit a tétel tartalmaz (pl.: hozzon létre a vizsgáztató által kért könyvtárszerkezetet, küldjön egy e-mail-t a vizsgáztatónak, stb.).
Hasznos linkek: