Elérhetőségek | Tanáraink | Tanulóink | Írjon nekünk
OM azonosító: 203045/002
Központi telefonszám: +36 (42) 508 870
Központi e-mail cím: banki@bankidonat.hu
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018

Tisztelt Szülők, Tanulók, Érdeklődők!

A lenti PDF ikonokra kattintva a 2017/2018-as tanévre vonatkozó ideiglenes felvételi jegyzékeinket tekinthetik meg szakonként.

Az alábbi rangsorok tájékoztató jellegűek, nem olvasható ki belőlük az, hogy valaki a Bánki előtt két-három másik intézményt is megjelölt, és oda már esetleg felvételt nyer. Arra biztatunk mindenkit, hogy a korábban megjelölt sorrendjén semmiképpen ne változtasson, hacsak közben végső elhatározása nem lett, hogy nálunk tanuljon, ekkor javaslom iskolánkat a rangsor élére helyezni.

Keresési javaslat: Az oktatási azonosítók (utolsó 7 számjegye) és a jeligék (ezek vannak a PDF dokumentumok végén) növekvő sorrendben vannak a PDF dokumentumokban feltüntetve. A PDF dokumentum megnyitása után a Ctrl+F billentyű-kombinációval könnyen meg tudja keresni gyermeke oktatási azonosítójának utolsó 7 számjegyét vagy jeligéjét a rangsorban.

Ne essen kétségbe az sem, aki a sorrend hátsó harmadában találja csak azonosítóját, hiszen számunkra nagyon kedvezőtlen esetben (pl. minden, a jegyzék elején szereplő tanulót felvesznek előlünk más iskolákba, mert a Bánki csak 2. vagy 3. helyen áll a ranglistájukon) innen is felvételre kerülhetnek tanulók.

A végleges felvételi jegyzéket a Felvételi Központ alakítja ki, és azt 2017. április 19-ig küldi meg iskolánknak. A jelentkezők a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést 2017. április 26-ig kapják meg.

A felvételi eljárással kapcsolatos további határidőket, teendőket IDE kattintva láthatja. Ha további kérdésük van, forduljanak hozzánk a (42) 508-870-es telefonszámon vagy írjanak e-mail-t ITT.

Az ideiglenes felvételi jegyzékek letölthetők az alábbi PDF ikonokra kattintva:

Kód Szak Letöltés
0101 Autószerelő 
0102 Autóelektronikai műszerész
0103 Gépgyártástechnológiai technikus
0104 Mechatronikai technikus
0105 Elektronikai technikus

Információ a 2016/2017-es tanévre felvettek részére

Kedves leendő 9. évfolyamos tanulóink, kedves szülők!

Először is gratulálunk mindenkinek, aki felvételt nyert iskolánkba!
Az első hivatalos találkozásunk az orvosi alkalmassági vizsgálat időpontja lesz, ami -ágazattól függően- a következő napokon lehetséges (mindenkinek meg van adva a vizsgálat napja és pontos időpontja a levélben, kérjük a megjelenést ekkorra vagy kicsivel korábbra időzíteni):

ORVOSI ALKALMASSÁGI VIZSGÁLATOK IDŐPONTJAI
Dátum Ágazat
2016.05.09 (hétfő) 08:00-12:30 közlekedés-gépész
2016.05.10 (kedd) 08:00-12:30 közlekedés-gépész
2016.05.18 (szerda) 08:00-12:30 gépészet
2016.05.19 (csütörtök) 08:00-12:30 gépészet
2016.05.23 (hétfő) 08:00-12:30 villamosipar és elektronika
2016.05.30 (hétfő) 08:00-11:00 PÓTNAP minden ágazat részére
(ha leletet kell esetleg később visszahozni vagy aki igazoltan
nem tudott részt venni a neki kijelölt időben a vizsgálaton)

Kérem olvassák el figyelmesen az alábbi információkat:

A szakgimnáziumi osztályokban elméleti képzésen és szakmai gyakorlaton tanulnak a tanulók.
A gyakorlati képzéshez, a választott ágazathoz egészségügyi feltételeket ír elő a törvény.
A szakmai alkalmasság előzetes vizsgálatát és véleményezését a szakképző intézménybe jelentkező tanulóknál a fogadó intézmény ifjúsági orvosa végzi.
A szakképző intézménybe jelentkező tanuló előzetes szakmai alkalmassági vizsgálatát akkor kell elvégezni, amikor a tanuló már felvételt nyert az adott iskolába, de még a beiratkozás nem történt meg.

A vizsgálat helye az iskolánk 17-es tanterme és 22-es kabinetje (a portánál segítenek a tájékozódásban).
(a 17-es tanteremben szűrővizsgálatok előzik meg az alkalmassági vizsgálatot, a 22-es kabinetben - az iskolaorvosi rendelőben - történik az alkalmasság megítélése)

Időpontja a levélben megadott időpont.

A levélben található két nyilatkozatot tartalmazó lapot („Nyilatkozat idegen nyelv választásról”, „Nyilatkozat tankönyvtámogatáshoz”) kérjük hozd magaddal kitöltve, szülő (gondviselő) által is aláírva az orvosi alkalmassági vizsgálat napján.

SZÜLŐ VAGY GONDVISELŐ JELENLÉTE NÉLKÜL NEM VIZSGÁLJUK MEG A TANULÓT! A tanuló egészségi állapotáról írásbeli nyilatkozatot kell tenni!

Az előzetes alkalmassági vizsgálatra hozni kell a tanulónak:

  • A felvételről szóló értesítést.
  • A szülői/ gondviselői tájékoztató levél (kétoldalas, A5-ös méretű lap, a küldött levélben található) mind a két oldalát pontosan, hitelesen kitöltve, aláírva és élő telefonszámot is megadva.
  • A tanuló személyi igazolványát, lakcímkártyáját, TAJ-számát.
  • Védőoltások kiskönyvét, ill. kiskönyveit:
    FONTOS a születéstől kezdve (beleértve az iskolás korban) megkapott védőoltásokat igazolni.
    A helyszínen megtekintést és ellenőrzést követően fénymásolat készül róla.
  • Ha rendszeresen gondozásra jár a tanuló, 2015-2016 tanévben megtörtént vizsgálati leletet, illetve az azt megelőző valamennyi leletet el kell hozni (pl. szemüveget hord, magas a vérnyomása, allergiás, gerincferdülése van, endokrinológiai gondozott, stb.)
  • SZÍNTÉVESZTÉSRŐL, TÉR- ÉS MÉLYSÉGLÁTÁSRÓL is kell lelet, ha van ilyen jellegű problémája a tanulónak.
  • A Szakrendelések és Kórházi ellátások ambuláns orvosi leleteit, zárójelentéseit, dokumentumait, illetve bármilyen betegségi, műtéti, sérülésekről szóló valamennyi leletet.

A szakképző intézménybe jelentkező tanuló csak akkor iratkozhat be az iskolába, ha az előzetes szakmai alkalmassági vizsgálaton megfelelt!

Más:
Ekkor szeretnénk a tankönyvigényléssel kapcsolatos lapot is átadni a földszint 17-es teremben, amit majd a beiratkozásra (2016.06.23 csütörtök 08:00-12:00) kellene visszahozni magukkal.

Minden további információt itt a honlapon (és az iskolai facebookon is) közzéteszünk.

Felvettek névsora (2016/2017-es tanév)

Információ az orvosi alkalmassági vizsgálatokról

Felvettek névsora:

  • Közlekedés-gépész ágazat (névsor szerint):

    Sorszám Név Oktatási azonosító
    1 BAKOS ISTVÁN 71634895520
    2 BALOG MÁRKÓ NORBERT 71600323024
    3 BALOGH ISTVÁN ALEX 71599470853
    4 BENE SÁNDOR 71595428397
    5 BÉRES SZABOLCS 71980023393
    6 BLÁNÁR RÓBERT 71590506946
    7 BORKA DÁVID 71595025651
    8 CSAJKA SZABOLCS 71593230241
    9 DANÓ GYŐZŐ 71633870803
    10 DUDÁS PATRIK 71633560248
    11 ÉLES TAMÁS FERENC 71594381859
    12 ERDEI PÉTER MIKLÓS 71634942522
    13 FEJES JÁNOS 71616991761
    14 GÁNCSOS ZSOLT 71590840381
    15 GEMZSI ANDRÁS 71627752608
    16 HRENKÓ NORBERT 71601282365
    17 HRUBÓCZKI TAMÁS 71594421168
    18 IVÁNCSIK ISTVÁN LÁSZLÓ 71591832867
    19 JAKAB JÁNOS 71606876443
    20 JUHÁSZ TAMÁS DOMINIK 71629738789
    21 KICSKA ANDRÁS 71604788726
    22 KISS FERENC 71620964036
    23 KÓKA MÁRIÓ GYÖRGY 71626372598
    24 KÓSA ANDRÁS MIHÁLY 71598814833
    25 KOSIBA DÁVID 71598718149
    26 KOVÁCS ADRIÁN MEDÁRD 71633874061
    27 KOVÁCS MARTIN 71617006532
    28 LÉKA SZABOLCS 71594408451
    29 MÁK FERENC 71630318188
    30 MAKÁCS GERGŐ 71590787032
    31 MARGITICS BENCE MIHÁLY 71595244872
    32 MARKOS MÁRK 71617010221
    33 MOLNÁR CSABA 71619813342
    34 MOLNÁR JÁCINT 71622227196
    35 NÁDASSY BENCE CSABA 71635707213
    36 NAGY BENCE TIBOR 71623095968
    37 NAGY GÁBOR 71630317162
    38 NYERGES MÁTÉ TIBOR 71627749095
    39 OLÁH DÁVID 71646926933
    40 OSIKÓCZKI JÓZSEF 71590792631
    41 PÁLL ISTVÁN MIKLÓS 71590501556
    42 PÁLÓCZI MÁTÉ JÁNOS 71601361932
    43 PETRÓCZKI LÁSZLÓ 71596102281
    44 PETRUS BENCE 71590794921
    45 PIRK ÁKOS 71632782555
    46 POCZKODI IMRE DÁNIEL 71603091228
    47 PONGRÁCZ TAMÁS ZOLTÁN 71627751182
    48 POROSZLAI JÁNOS 71590855339
    49 RÉVÉSZ PÉTER GYULA 71590856013
    50 RICZU KRISTÓF 71634921738
    51 SÁRGA MÁRK 71598714702
    52 SIBLI ZOLTÁN 71626591431
    53 SIMON ROLAND 71633875953
    54 SIPOS BENCE 71635697180
    55 SZABÓ IMRE 71590802077
    56 SZALANICS SZABOLCS 71595039183
    57 SZARKA JÁNOS 71652648671
    58 SZOTÁK PÉTER TAMÁS 71628352315
    59 SZŐNYI ISTVÁN 71590860508
    60 TAHÓCZKI LEVENTE ANDRÁS 71590861256
    61 TAR ANDRÁS 71595399704
    62 TISZA KEVIN 71601372284
    63 TÓTH ALEX KÁROLY 71631143818
    64 TÓTH RÓBERT 76600258945
    65 TÓTH ROLAND 71590805990
    66 TŐKÉS JÁNOS 71590862763
    67 URGYÁN ZOLTÁN 71590863054
    68 VIRÁG JÓZSEF 71593350141
     
  • Gépészet ágazat (névsor szerint):

    Sorszám Név Oktatási azonosító
    1 AUERBACH LEVENTE 71595230320
    2 BALOGH ÁRON LÁSZLÓ 71631141949
    3 BALOGH FERENC 71590812224
    4 BÁNTÓ ÁKOS MÁRK 71465116565
    5 BODÓ BENJÁMIN 71623998833
    6 BOGÁR BENCE 71598820830
    7 BORZÁK ZSOLT 71608108097
    8 BULÁTKÓ ADRIÁN 71590836576
    9 CSAJBÓK SZABOLCS 71595404448
    10 CSUTOR BENJÁMIN 71624002776
    11 ERDŐS IMRE 71601315671
    12 FAGYAL SZILÁRD 71606142975
    13 FARKAS ISTVÁN DÁVID 71596090378
    14 FEHÉR DOMINIK 71630317681
    15 FODOR TAMÁS 71595720822
    16 FÖLDI IMRE 71602589296
    17 GYÜRE DÁNIEL 71607860018
    18 HANDA ZOLTÁN SÁNDOR 74291131152
    19 HAVASI DÁNIEL 71611967244
    20 HORNYÁK ROLAND 71636706177
    21 JENEI NORBERT 71629707862
    22 KÁLLAI GERGŐ ZOLTÁN 71593236880
    23 KATÓ BENCE 71595434563
    24 KIS BENCE CSABA 71467491420
    25 KIS BENEDEK BENCE 71593237411
    26 KIS JÁNOS 71590820870
    27 KÓRUS TAMÁS 71586975116
    28 KOVÁCS ISTVÁN 71590846877
    29 KOVÁCS LEVENTE 71632784148
    30 KOZMA BENCE 71608110068
    31 LAKATOS DÁNIEL ROLAND 71633812265
    32 LIPTÁK RÓBERT MIKLÓS 71593220227
    33 MARÁZ SÁNDOR MARTIN 71977285493
    34 MARODA NÁNDOR 71634937255
    35 MAROS ZOLTÁN 71590825385
    36 MÉSZÁROS ZSOLT 71602334671
    37 MIKLÓS TIBOR 71594317419
    38 MÓCSÁN DÁNIEL 71602323391
    39 MOLNÁR TAMÁS 71602984952
    40 NAGY JÓZSEF 71635711430
    41 NYIKITA FERENC 71590828467
    42 ÓCSAI GERGŐ MÁRK 71593346111
    43 PÉTER MÁTÉ 71608788161
    44 PILIK GÁBOR GERGŐ 71635710003
    45 PUSKÁS MÁRK 71595419039
    46 SOÓS ÁKOS 71595033457
    47 SÜTŐ ATTILA 71590099189
    48 SVÉGER JÁNOS 71600766275
    49 SZABÓ FERENC 71587782802
    50 SZABÓ NORBERT 71588302368
    51 SZABÓ ZOLTÁN 71629718294
    52 SZEGEDI LEVENTE 71595382117
    53 SZEMÁN MIHÁLY 71587769696
    54 SZIRMAI ISTVÁN 71607871657
    55 SZOPKÓ TAMÁS 71607872592
    56 SZÜCS DÁNIEL 71628346710
    57 TAKÁCS ATTILA 72477689213
    58 TIMÁNDI NORBERT 71595253002
    59 TORNAI TAMÁS KRISTÓF 71635702950
    60 TÓTH KRISTÓF 71617146767
    61 TÓTH PÉTER LEVENTE 71601343836
    62 VÁRADI KRISTÓF 71637090328
    63 VONDORKOVICS RÓBERT 71602990637
  • Villamosipar és elektronika ágazat (névsor szerint):

    Sorszám Név Oktatási azonosító
    1 BÁLINT ZSOLT MÁTÉ 71601385157
    2 BATÁRI ADRIÁN DÁVID 71637587446
    3 BUGYI MARCELL 71972573754
    4 CZÉKÓ ROLAND 71967829591
    5 CSONKA ÁDÁM 71595328687
    6 FILE BALÁZS LÁSZLÓ 71466908276
    7 GENCSI GYŐZŐ 71595403001
    8 GYÖKÉR JÁNOS LÁSZLÓ 71629735268
    9 HANKÓSZKI MÁTÉ 71605940915
    10 KATONA TIBOR 77958505334
    11 KOVÁCS TAMÁS 71607870453
    12 KOVÁCS ZÉNÓ 71601364101
    13 KUSNYIR GERGŐ 71598008340
    14 NÉMETH BENCE 71596083883
    15 NYÉKI SOMA 73166969007
    16 PÁJER MIHÁLY 71603343129
    17 PÁLVÖLGYI GYULA 71600283706
    18 PAPP DÁNIEL 71600383069
    19 RUBÓCZKI MÁTÉ 71607854431
    20 SIMON DÁNIEL TAMÁS 71593225976
    21 SZABÓ MIKLÓS 71588439891
    22 SZAKÁLY TIBOR 71636312691
    23 SZEKERES DÁVID 71601324732
    24 SZELEI DOMINIK 71465120924
    25 SZELKÓ PÉTER 71596093440
    26 SZILÁGYI SZABOLCS 71605939745
    27 SZOBOSZLAI MÁRK 71619822691
    28 SZOPKÓ DÁNIEL 71632780096
    29 SZULYÁK MIHÁLY 71636746619
    30 SZŰCS MARTIN 71617024147
    31 TEREBES SÁNDOR 71465119119
    32 VÁMOSI BENCE 71619812031
    33 VAREHA ATTILA TAMÁS 71586981730
    34 VERESS SZABOLCS 71588286540

Az ágazatokra felvettek névsora PDF formátumban letölthető az alábbi ágazat-nevekre kattintva:
közlekedés-gépész, gépészet, villamosipar és elektronika

Ideiglenes felvételi jegyzék 2016/2017

Tisztelt Szülők, Tanulók, Érdeklődők!

Az alábbi "fülekre" (bal oldalon lentebb: Közlekedésgépész, Gépészet, Villamosipar és elektronika) kattintva intézményünk 2016/2017-es tanévre vonatkozó ideiglenes felvételi jegyzékeit tekinthetik meg ágazatonként. Emlékeztetőül a Közlekedésgépész ágazatra 2 osztályt (68 főt) veszünk fel, a Gépészet ágazatra 2 osztályt (68 főt) iskolázunk be, a Villamosipar és elektronika ágazatban pedig 1 osztályt (34 fővel) indítunk.

Az alábbi rangsorok tájékoztató jellegűek, nem olvasható ki belőlük az, hogy valaki a Bánki előtt két-három másik intézményt is megjelölt, és oda már esetleg felvételt nyer. Arra biztatunk mindenkit, hogy a korábban megjelölt sorrendjén semmiképpen ne változtasson, hacsak közben végső elhatározása nem lett, hogy nálunk tanuljon, ekkor javaslom iskolánkat a rangsor élére helyezni.

Keresési javaslat: A jeligék és az oktatási azonosítók növekvő sorrendben vannak a táblázatban feltüntetve. Bármelyik böngészőben a Ctrl+F billentyű-kombinációval könnyen meg tudja keresni gyermeke oktatási azonosítóját vagy jeligéjét a rangsorban.

Ne essen kétségbe az sem, aki a sorrend hátsó harmadában találja csak oktatási azonosítóját, hiszen számunkra nagyon kedvezőtlen esetben (pl. minden, a jegyzék elején szereplő tanulót felvesznek előlünk más iskolákba, mert a Bánki csak 2. vagy 3. helyen áll a ranglistájukon) innen is felvételre kerülhetnek tanulók.

A végleges felvételi jegyzéket a Felvételi Központ alakítja ki, és azt 2016. április 19-ig küldi meg iskolánknak. A jelentkezők a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést 2016. április 26-ig kapják meg.

A felvételi eljárással kapcsolatos további határidőket, teendőket IDE kattintva láthatja (a megjelenő PDF dokumentum vége felé láthatóak a beiskolázással kapcsolatos határidők). Ha további kérdésük van, forduljanak hozzánk a (42) 508-870-es telefonszámon vagy írjanak e-mail-t ITT.

Az ágazati ideiglenes felvételi jegyzékek közvetlenül is letölthetők IDE, IDE és IDE kattintva.

  • Jelige Sorrend
    19490311 52
    BOADICA 120
    DANI2001 146
    FECA1011 168-169
    GERY11 152-154
    LEGOLAND 248-249
    Munkácsi_F_Albert 155
    N.ISTVÁN 255
    Nagypaládi_N_Sebasztián_Máté 148
    NORBI07 166
    RIKRI01 113
    RUBIK 261
    SHADOW 151

     

    Oktatási azonosító Sorrend
    71463315926 32
    71465119119 24
    71465120924 70-71
    71466088222 107-108
    71466091433 164
    71467487689 182
    71467491420 33-34
    71467538812 250
    71586975116 145
    71586981730 102
    71587769696 195-196
    71587782802 61
    71588283781 132
    71588293581 98-100
    71588302368 11
    71588310548 47
    71590501251 35-36
    71590501556 29
    71590505715 158-159
    71590506946 30
    71590769769 181
    71590772853 149
    71590784925 265-266
    71590787032 3
    71590792631 16
    71590794402 248-249
    71590794921 57
    71590798706 265-266
    71590802077 168-169
    71590805990 206
    71590838392 268-270
    71590839827 172
    71590840381 201
    71590841404 257
    71590845780 232-233
    71590855339 114
    71590856013 161
    71590860508 170
    71590861256 195-196
    71590862763 126
    71590863054 152-154
    71591832867 98-100
    71592233801 180
    71593218407 188
    71593230241 12
    71593235014 67
    71593237411 152-154
    71593342640 177
    71593346111 4-6
    71593347629 203
    71593348958 259
    71593350141 92
    71594226753 213
    71594227142 156
    71594238137 245
    71594317419 22-23
    71594321663 95
    71594362183 267
    71594381859 204
    71594404069 97
    71594408451 137
    71594421168 51
    71594878298 141
    71595025651 90
    71595033457 79
    71595039183 112
    71595147402 96
    71595152636 225-226
    71595170572 162
    71595170993 171
    71595230320 192
    71595236182 232-233
    71595238249 138
    71595240381 222
    71595244872 70-71
    71595253002 231
    71595366104 89
    71595376737 247
    71595399704 133
    71595400449 235
    71595401025 105
    71595403001 74-75
    71595404448 121
    71595404949 38-40
    71595414702 240
    71595419039 15
    71595423102 260
    71595428397 178-179
    71595429652 193
    71595434563 53
    71595443295 125
    71595447113 268-270
    71595713612 236
    71595715027 19
    71595716033 88
    71595994513 234
    71596083883 109
    71596090378 62-63
    71596093440 65
    71596102281 140
    71596103921 271
    71596109872 256
    71596110784 111
    71596112205 59
    71596739687 251
    71596994204 218-220
    71598714702 187
    71598718149 43
    71598814833 197-198
    71598820830 218-220
    71599470853 83
    71599475804 128-129
    71599482148 77
    71599489612 225-226
    71600283706 190
    71600286190 55
    71600306874 263
    71600323024 178-179
    71600518731 78
    71600969133 254
    71601291005 262
    71601357887 1-2
    71601359228 94
    71601361932 184
    71601365806 244
    71601369206 118
    71601372284 143
    71601385157 142
    71602323391 80
    71602325627 227-228
    71602333763 18
    71602335338 41-42
    71602342379 73
    71602343984 227-228
    71602592916 4-6
    71602990637 223-224
    71603090060 252
    71603091228 163
    71603359281 69
    71604788726 35-36
    71605939567 217
    71605939745 122-123
    71606142975 205
    71606876443 31
    71607849271 157
    71607854431 127
    71607860018 134-135
    71607871657 221
    71607872592 176
    71607964836 22-23
    71608108097 210
    71608110068 68
    71608788161 84
    71608898904 28
    71609418835 45
    71614106347 124
    71614108190 85
    71614901881 229-230
    71614906153 242
    71616987446 165
    71616991215 74-75
    71616991761 189
    71617006532 76
    71617010221 209
    71617016243 48
    71617024147 134-135
    71617025233 237
    71617027363 200
    71617146767 10
    71618168802 216
    71618170050 272
    71619813342 116
    71620241964 194
    71620964036 20
    71620981055 62-63
    71620988270 44
    71622227196 54
    71623095968 128-129
    71623098988 150
    71623100208 41-42
    71623101822 64
    71623102507 4-6
    71623997863 175
    71623998833 93
    71624014543 264
    71626372598 37
    71626591431 38-40
    71627749095 119
    71627751182 81
    71627752608 104
    71628352315 211
    71629350128 98-100
    71629707862 214
    71629716709 82
    71629718294 223-224
    71629732883 253
    71629735268 50
    71629738789 1-2
    71630317162 212
    71630318188 26-27
    71631143818 91
    71632242955 46
    71632245062 60
    71632245966 101
    71632249203 229-230
    71632782555 130
    71632784148 87
    71633560248 202
    71633870803 49
    71633874061 25
    71633875953 107-109
    71634471320 14
    71634472257 238-239
    71634477950 147
    71634481926 131
    71634485952 144
    71634886423 238-239
    71634895520 197-198
    71634916086 243
    71634918358 246
    71634919050 115
    71634919453 215
    71634928701 160
    71634937255 174
    71634942522 167
    71635696067 136
    71635697180 208
    71635702950 9
    71635705578 106
    71635707213 191
    71635707474 199
    71635708373 218-220
    71635710003 13
    71635711430 72
    71636300627 103
    71636312691 33-34
    71636695206 186
    71636703792 86
    71636726053 258
    71636746619 8
    71637090328 38-40
    71643481792 122-123
    71643503174 7
    71646926933 66
    71652648671 26-27
    71787663137 241
    71965013113 139
    71965015243 158-159
    71965018058 117
    71965019411 56
    71967829591 207
    71972573754 173
    71977285493 110
    71980023393 185
    72348856045 268-270
    72998688759 183
    76600258945 21
    77546261852 273
    77555258275 17
    77958505334 58
  • Jelige Sorrend
    103 172
    BALU 215-216
    BULI 182
    DANIKA25 134
    FECA1011 145-147
    HÓEMBER 41
    LEGOLAND 200-201
    Munkácsi_F_Albert 140
    N.ISTVÁN 206
    Nagypaládi_N_Sebasztián_Máté 138
    PAPPDANI 1-9
    RIKRI01 107
    RUBIK 209
    SDANI 102
    TALENTUM 183
    ZOLI2001 148-149

     

    Oktatási azonosító Sorrend
    71463315926 48
    71465116565 49
    71465119119 39
    71466088222 103-104
    71466908276 127
    71467491420 51-52
    71467538812 202
    71467539195 213
    71586975116 137
    71586981730 100
    71587769696 166-167
    71587782802 69
    71588058821 25
    71588283781 128
    71588302368 22
    71588303006 67
    71588310548 56-57
    71590089440 99
    71590099189 165
    71590506946 46
    71590794402 200-201
    71590802077 145-147
    71590805990 175
    71590820870 177
    71590824243 40
    71590842312 89
    71590846877 92
    71590855339 108
    71590856013 142
    71590860508 148-149
    71590861256 166-167
    71590862763 120
    71590866397 124-125
    71591832867 101
    71593220227 178
    71593225976 110
    71593235014 74
    71593236880 159-160
    71593237411 139
    71593239120 215-216
    71593342640 156
    71593346111 10-11
    71593810662 154
    71593811436 173
    71594235850 31
    71594238137 198
    71594248349 1-9
    71594317419 36-38
    71594381859 171
    71594877693 29
    71595025651 94
    71595031917 207
    71595033457 84
    71595042957 16
    71595147402 98
    71595152636 190
    71595230320 164
    71595236182 192
    71595244872 77
    71595253002 191
    71595328687 87-88
    71595338692 24
    71595376737 199
    71595382117 112
    71595399704 129
    71595403001 79
    71595404448 114
    71595407109 83
    71595419039 27
    71595434563 61
    71595443295 118
    71595464446 135
    71595704838 196
    71595713612 194
    71595715027 30
    71595720822 1-9
    71595994513 193
    71596083883 105
    71596090378 70
    71596093440 73
    71596102281 133
    71596108122 35
    71596840431 59
    71598008340 145-147
    71598714702 159-160
    71598721995 44
    71598814833 168
    71598820830 185-186
    71600277342 14
    71600283706 162
    71600286190 64
    71600306874 211
    71600320120 203
    71600648280 111
    71600766275 153
    71600969133 205
    71601280182 212
    71601291005 210
    71601307043 214
    71601343836 66
    71601361932 157
    71602319924 56-57
    71602323391 85
    71602331562 161
    71602334671 81
    71602589296 63
    71602591599 1-9
    71602984952 123
    71602990637 188-189
    71603343129 1-9
    71603357509 55
    71603359281 80
    71605939745 116
    71605940915 50
    71605942179 90
    71606142975 174
    71607757797 32
    71607854431 122
    71607860018 131-132
    71607870453 126
    71607871657 187
    71607872592 155
    71607901792 195
    71607964836 36-38
    71608108097 181
    71608110068 75
    71608122630 1-9
    71608788161 87-88
    71611137439 95
    71611966185 45
    71611967244 121
    71612154452 143
    71614106347 117
    71616989342 76
    71616991215 82
    71617021726 208
    71617024147 131-132
    71617027363 169
    71617146767 19
    71619812031 15
    71619813342 109
    71622227196 62
    71623101822 72
    71623102507 10-11
    71623102810 20
    71623998833 97
    71624002776 119
    71626372598 53
    71627751182 86
    71627761071 1-9
    71628346710 141
    71629707862 184
    71629718294 188-189
    71629732883 204
    71629735268 60
    71630317681 1-9
    71630318188 42-43
    71631141949 96
    71632780096 34
    71632784148 93
    71632786877 71
    71633541162 33
    71633560248 170
    71633810959 68
    71633812265 115
    71633870803 58
    71633875953 103-104
    71634299231 65
    71634471320 26
    71634481926 124-125
    71634485952 136
    71634916086 197
    71634937255 152
    71634942522 144
    71635697180 180
    71635702950 18
    71635706341 47
    71635707213 163
    71635708373 185-186
    71635710003 23
    71635711430 78
    71636312691 51-52
    71636703792 91
    71636706177 12-13
    71636734135 1-9
    71636746619 17
    71637090328 54
    71637587446 21
    71638079871 36-38
    71643503174 12-13
    71648850834 176
    71652648671 42-43
    71965018058 113
    71967829591 179
    71972573754 151
    71977285493 106
    71980023393 158
    72477689213 130
    73076583856 217
    74291131152 150
    77555258275 28
  • Jelige Sorrend
    103 177
    BALU 213
    CSAKACÉL 145
    FECA1011 151-153
    GUBOVENC 162
    HÓEMBER 41
    LEGOLAND 200-202
    MIGIRI 150
    Munkácsi_F_Albert 144
    N.ISTVÁN 205
    Nagypaládi_N_Sebasztián_Máté 142
    PAPPDANI 1-8
    RIKRI01 108
    RUBIK 207
    TALENTUM 182
    ZOLI2001 154-155

     

    Oktatási azonosító Sorrend
    71463315926 48
    71465119119 40
    71465120924 84
    71466908276 129
    71467491420 51-52
    71467506425 10
    71467538812 203
    71467539195 212
    71586975116 141
    71586981730 102
    71587782802 77
    71588058821 29
    71588283781 130
    71588286540 66-67
    71588293581 100-101
    71588302368 25
    71588303006 74-75
    71588310548 62
    71588439891 17
    71590099189 170
    71590506946 47
    71590792631 31
    71590794019 161
    71590794402 200-202
    71590794921 70-71
    71590798706 210-211
    71590846877 93
    71590855339 109
    71590860508 154-155
    71590862763 121
    71591832867 100-101
    71593220227 178
    71593225976 110
    71593236880 164-165
    71593237411 143
    71593342640 159
    71593346111 11-12
    71593813145 54-55
    71594235850 34
    71594317419 38-39
    71594319413 43
    71594408451 135
    71594419929 146
    71594421168 66-67
    71595025651 94
    71595031917 206
    71595038785 76
    71595039183 107
    71595042447 136
    71595042957 18
    71595050734 131
    71595147402 98
    71595152636 192
    71595170572 148
    71595170993 156
    71595230320 169
    71595236182 196
    71595328687 90
    71595376737 199
    71595382117 112
    71595399704 132
    71595403001 87
    71595404448 115
    71595419039 30
    71595434563 68
    71595464446 138-139
    71595715027 33
    71595720822 1-8
    71596082732 44
    71596083883 104
    71596087505 114
    71596093440 80
    71596095973 26
    71596099892 49
    71596102281 137
    71596108122 36
    71596112205 73
    71597745132 186
    71598008340 151-153
    71598714702 164-165
    71598718149 59
    71598721995 46
    71598814833 173
    71598820830 187-188
    71599475804 125-126
    71600277342 14
    71600283706 168
    71600766275 158
    71600969133 204
    71601280182 210-211
    71601291005 208
    71601315036 163
    71601324732 95
    71601343836 70-71
    71601360069 53
    71601361683 116
    71601364101 175
    71601372284 140
    71601385157 138-139
    71602323391 89
    71602325627 193-194
    71602329018 105
    71602331562 166
    71602333763 32
    71602342379 86
    71602343984 193-194
    71602589296 69
    71602984952 124
    71602990637 190-191
    71603343129 1-8
    71603357670 16
    71603359281 83
    71604788726 54-55
    71605939745 118
    71605940915 50
    71605942179 91
    71606955574 1-8
    71607854431 123
    71607860018 133-134
    71607870453 128
    71607871657 189
    71608131175 172
    71608898323 160
    71608905947 200-202
    71609418835 60
    71611137439 96-97
    71611967244 122
    71614106347 119
    71614901881 195
    71616991215 88
    71616991761 167
    71617009051 151-153
    71617010221 181
    71617024147 133-134
    71617025233 197
    71617027363 174
    71617146767 21
    71619812031 15
    71619822691 64
    71620241964 171
    71620246165 1-8
    71623095968 125-126
    71623100208 58
    71623101822 79
    71623102507 11-12
    71623102810 23
    71623998833 96-97
    71626591431 56-57
    71627683331 82
    71629356239 78
    71629706373 185
    71629707862 184
    71629718294 190-191
    71629735268 65
    71629738789 1-8
    71630314732 120
    71630317162 183
    71630317681 1-8
    71632242955 61
    71632243999 28
    71632245062 74-75
    71632780096 35
    71632782555 127
    71633560248 176
    71633812265 117
    71633870803 63
    71633874061 42
    71633875953 103
    71634886423 198
    71634928701 147
    71634930871 111
    71634942522 149
    71635697180 180
    71635702950 20
    71635708373 187-188
    71635708909 9
    71635710003 27
    71635711430 85
    71636312691 51-52
    71636650652 209
    71636703792 92
    71636706177 13
    71636734135 1-8
    71636746619 19
    71636792667 45
    71637090328 56-57
    71637587446 24
    71638079871 38-39
    71965018058 113
    71967828413 81
    71967829591 179
    71972573754 157
    71977285493 106
    76600258945 37
    77132984244 99
    77958505334 72
    78314834059 22

Szellemi vetélkedő

Kedves Érdeklődő Nyolcadikos!

Egy négyfordulós erőpróbára invitálunk, amellyel tét nélkül kezdheted az ismerkedést iskolánk elméleti és gyakorlati kihívásaival.

XXI. századi lovagi tornánk háromfordulós levelező rendszerű feladatsorból (1., 3. és 4. forduló) és egy nyitott műhelynapon megoldandó gyakorlati tevékenységből áll (ez lesz a 2. forduló).

A vetélkedés legjobbjait lovagi módon jutalmazzuk:

A szellemi vetélkedő díjazása
Helyezés

Nyeremény

1. hely 20.000 Ft értékű Media Markt vásárlási utalvány
2. hely 15.000 Ft értékű Media Markt vásárlási utalvány
3. hely 10.000 Ft értékű Media Markt vásárlási utalvány

Több azonos pontszám esetén sorsolással döntjük el a végső sorrendet.

A részletes tájékoztató levél letöltéséhez kattints IDE.

A megoldandó feladatsorok letöltéséhez kattints a lenti táblázat "Feladatsor" oszlop megfelelő bejegyzésére.

A "Megoldás" oszlopba a beküldési határidőt követően feltöltjük a feladatok helyes megoldását, hogy ellenőrizhesd, jól dolgoztál-e.

A következő fordulók feladatkiírásait az előző forduló beküldési határidejének lejárta után jelenítjük meg az alábbi táblázatban (ezért erre az oldalra térj vissza többször is az új feladatsorok miatt):

4 fordulós "lovagi torna"
Forduló

Feladatsor
(kattints a feladatsorra a letöltéshez)

Beküldési határidőMegoldás
1. forduló 1. feladatsor 2015.12.31 1. feladatsor megoldása
2. forduló NYITOTT MŰHELYNAP
("koszold össze magad", ne öltönyben gyere!)
Regisztrációhoz kattints IDE
vagy válaszd a BEISKOLÁZÁS->NYITOTT MŰHELYNAP menüt
A nyitott műhelynapunk az iskola éves ütemterve miatti változás okán elmaradt, a regisztrált tanulók
maximális pontszámot kaptak.
 Regisztráció határideje:
2016.01.05
Rendezvény időpontja:
2016.01.09 09:00
 Maximális pontszám (30 pont) az időben regisztrálóknak
3. forduló 2. feladatsor 2016.01.18 2. feladatsor megoldása
4. forduló 3. feladatsor 2016.02.08 3. feladatsor megoldása

A feladatszámokhoz tartozó megoldásaidat küldd el egy megszokott tetszőleges formátumban a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre a megadott határidőig (pl. lefotózod telefonnal vagy pdf-ként vagy Word doksiban vagy szkennelve). 

A feladatok megoldásához minden segítséget igénybe vehetsz (osztálytárs, tanárod, testvéred, internet), de legtöbbet abból tanulsz, ha egyedül próbálod megtalálni a helyes válaszokat.

Copyright © iskola.bankidonat.hu. Minden jog fenntartva.