Sikerek (szépkiejtési, helyesírási verseny)
Iskolánk humán munkaközössége szépkiejtési háziversenyt rendezett 2018. január 22-én. A 15 versenyzőnek Minya Károly: Ki beszél helyesen? című írását kellett megszólaltatnia.
A zsűri tagjai (Dajka Antal, Hengspergerné Kovács Adrienn, Juhászné Tóth Tímea, Szemerszkiné Takács Tünde) a szöveg hangsúlyozását, szövegértést, szöveghűséget, hangvételt, hangképzést, szünettartást, és a természetes beszédet vették figyelembe az értékelésnél.
Az eredmény a következő lett: 1. helyezést ért el Nagy Enikő 12. E osztályos tanuló, 2. helyen Varga Dorina (12. M), a 3. helyen pedig Kerle Balázs (11. B) végzett. Iskolánkat a verseny megyei fordulóján az 1. és a 2. helyezett fogja képviselni 2018. 02. 28-án. A 9. és 10. évfolyamosok között több tehetséges diákra is felfigyeltünk, akik további gyakorlás és némi rutinszerzés után bekerülhetnek később az élmezőnybe.
Hogy anyanyelvünk a legfontosabb kincsünk, az nem csak egy közhely, hanem megkérdőjelezhetetlen igazság, amelyet mi sem bizonyít jobban annál, hogy magyar nyelv nélkül nincs magyar nemzet, avagy „nyelvében él a nemzet”. Illyés Gyula azon töprengve, hogy ki a magyar, arra jutott, hogy: „Magyar az, akinek nyelve és esze magyarul forog.”
A reformkor volt az a korszak, amikor anyanyelvünk a mai formájában kialakult. Ekkor kezdtük használni nemzeti színeinket, ekkor született meg nemzeti Himnuszunk is. (Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon január 22-én fejezte be a Himnusz megírását a kézirat szerint.) Ezt az időszakot a hazaszeretet érzése hatotta át.
Ma, amikor nemzeti identitásunk, magyar kultúránk oly sok veszélynek van kitéve, az egyetlen eredményes magatartás, ha példát veszünk a reformkor hazaszeretetéről. Azzal, hogy elindultak diákjaink ezen a versenyen, bizonyították, hogy Bánkis kortársaik között a legszebben beszélik anyanyelvünket, és ezzel máris sokat tettek a magyar nyelv ügyéért, de a közös nemzeti jövőnkért is.
Arra biztatjuk a verseny résztvevőit, hogy a versenyen kívül is, a hétköznapokban is védjék, gyakorolják, fejlesszék a beszédkultúrát, anyanyelvünk használatát, mert „A magyar kiejtést is tanulni kell, még a született magyarnak is. Ha nem csiszolja, újítja folytonosan, berozsdásodik.” (Kodály Zoltán)
Az Implom József Középiskolai Helyesírási Versenyen Pongó Nikoletta (felkészítő tanár: Juhászné Tóth Tímea) az országos döntőjébe jutott. Gratulálunk az eredményes szerepléshez és további sikereket kívánunk.
A magyar kultúra napjához kötődő eseménysorozathoz kapcsoló képeket itt tekinthetitek meg:
GALÉRIA->Képtár->Iskolai képek->2017/2018->Szépkiejtési verseny
Hengspergerné Kovács Adrienn magyartanár, a verseny szervezője